Gyermekeink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Premature Baby tickers

2010. január 24., vasárnap

Első ügyeleti látogatásunk:(

Ami remélhetőleg a jövőben nem lesz gyakran!!!Sőt!!!

Petikém tegnap nagyon rosszul volt.Illetve úgy mondom,hogy délután nagyon nyűgös volt.Ezen kívül sok mindent nem vettünk rajta észre.Jó étvággyal evett,ivott,jó volt a hangulata délelőtt.Délben egyszerűen nem tudtam elaltatni.Jól van,gondoltam akkor ma csak 1x alszik.Ahogy bújt hozzám éreztem,hogy nagyon meleg.Meg mértem a lázát.A lázmérő 38.8-at mutatott.Adtam gyorsan egy lázcsillapító kúpot neki,de 1 óra múlva még mindig 38.7-volt.
3-óra felé aludt el,amikor felébredt 39.1-volt a láza.Ekkor kapott egy adag nurofent,és hívtam a gyerek dokinkat.Mondta,hogy Ő most nem érhető el sajnos,de vigyük be az ügyeletre,inkább nézzenek rá.
Peti amikor lázas,akkor mindig ilyen foltban piros a kis arca.És ez a piros folt tök forró,de csak a folt.


Az ügyeleten 3-an voltak előttünk,és viszonylag elég hamar végeztünk.Úgy 20-percet vártunk.Peti ez idő alatt csak ült az ölemben és bújt hozzám.Ebből is látszott,hogy valami nincs rendben,mert Peti soha nem marad meg egy helyen.Ha tartogatva is van akkor is mászkálni kell vele.Most meg csak lapított szegénykém.
Elég rendes doktornénit fogtunk ki.Rendesen meg vizsgálta és türelmes volt.Bár Peti simán hagyta magát.Csak akkor"nyekkent" egyet amikor a doktornéninek hideg volt a keze.
A száját sem akarta nagyon kinyitni,rendesen rá is harapott a pálcikára:)de végül sikerült meg nézni a torkát.
Azt mondta a doki,hogy nagyok a mandulái,csúnyán be van gyulladva és lepedékes is neki.Muszáj antibiotikumot szednie.Azt is mondta,hogy most még 3-napig elfogadott a magas láz,de a 4.-napon már nem szabad lázasnak lennie.
Ospamox-ot kapott.Még sosem hallottam erről a gyógyszerről.Mindegy végül is csak jó legyen.Azt hiszem ez azért jó,hogy 15-hónapos és eddig még nem kellett antibiotikum!!!
Az éjszakánk nagyon pocsék volt...
Szegény Picikém egész éjjel szenvedett.39.9-volt a láza.Sehogy nem tudtuk lejjebb vinni.Se a fürdővel,se borogatással.Max 39.7-ig ment le,de ez alá nem tudtuk lenyomni.
Kicsi Babám annyira remegett,tiszta lila volt a szája meg a körmei...Bőgtem vele együtt...
Annyira féltem egész éjjel,nehogy lázgörcsöt kapjon.
Útálom ezt a rohadt lázat!!!!!!Nagyon félek tőle...
Este csak a kezünkben aludt,nem tudtuk be tenni az ágyába.Pedig úgy még mi is csak melegítettük.Végül éjjel fél 1-kor be feküdtem vele a nagy ágyba.Végre úgy vettem észre,hogy kicsit nyugodtabban alszik.Egy rövid ujjú kombidressz volt rajta,zokni és a borogatás a csuklóján meg a bokáján.Egy nagyon vékony kis pléddel takartam be.Kicsikém úgy remegett mint egy kivert kutya.Ahogy meg érezte,hogy ott vagyok mellette csak bújt oda melegedni.Annyira sajnáltam szegényemet.
Fél 2-kor megint nagyon sírt,megmértem a lázát 38.8 volt.Hála az égnek!!!!Kapott még egy adag nurofent,kicseréltem alatta vizes lepedőt és próbáltunk aludni.
Én alig aludtam valamit,folyton fogdostam,hogy nem melegebb-e.Hajnalban valamikor le vettem róla a borogatást,mert nem éreztem már annyira melegnek,és a rongy is már szinte száraz volt.
reggel negyed 11 ig aludtunk!!!!(én már ébren voltam,de nem jöttem el mellőle)
Mikor felébredt 36.9-volt a hője!!!!!Nem akartam hinni a szememnek.Végre!!!!
Hála az égnek ma egész nap láztalan volt!!!!Nagyon remélem,hogy így is marad!!!
Azért nagyon látszik a szemén,hogy beteg de szerencsére evett és ivott is szépen nap közben.Ja és aludt is kettő nagyot:)
Gyógyulj meg Picikém hamar!!!!!!!

4 megjegyzés:

Kata anya írta...

Szia!
Elöszőr is gyógyuljatok meg hamar sok gyógypuszi Petikének!!!
Már egy ideje olvaslak benneteket és ha nem gond felvenélek a saját blog listámra?!
A mi blogunk:http://amindennapjainkcsengvelscsongorral.blogspot.com/

Lidércke írta...

Jobbulást kívánok! Van most egy rövid lefolyású, magas lázzal járó vírusos betegség, biztos azt kaptátok el ti is. Petesz is lázas volt csütörtökön, de másnapra teljesen rendbe jött. Remélem, Peti is túl van a nehezén!

Zsófi írta...

Köszönjük Lányok!Szerencsére jól van Peti.Legalábbis láza nincs azóta.Talán már így is marad!!!!!Dóri nővérem kislány is 1 napot volt lázas a héten.
Kata üdvözöllek nálunk!
Megnézlek én is titeket!:)

Renáta írta...

szegény Peti.
nagyon nagyon gyors gyógyulást neki!!!!!!!!!!!