Virágok...

Kiszedtük Szabikám kicsi sírjáról a már kókadozó kankalinokat,és ültettünk helyettük újakat...Ezek a percek mindig nehezek.Közeleg a május 25.-e.Hihetetlen,hogy lassan már 2-éve nincs velünk a mi kicsikénk...
Olyan furcsa,Szabikát 2x vittük temetőbe halottak napján.3helyen voltunk,pécsváradon,komlón és hetényben.Ahogy betettük a lábunkat a temetőbe,Szabi torka szakadtából elkezdett ordítani,és vígasztalhatatlanúl sírt mindaddig amíg ki nem mentünk onnan.Volt aki azt mondta,hogy a gyerekek egy bizonyos korig megérzik és talán látják is a szellemeket.Volt aki azt mondta,hogy lehet csak a bennem levő feszültséget érezte.Én nagyon nem szerettem a temetőbe járni,és szerintem valahol tudtam,hogy én még sok időt fogok ott tölteni.Nem akartam Szabit elvinni,de valahogy így alakult és bíztam benne,hogy a gyertyagyújtás majd leköti.De nem így volt.
Petikével egész más minden.Amíg nem született meg én minden nap kimentem a temetőbe és meg gyújtottam Szabikámnak éjszakára a kis mécseseit.
Amikor Peti világra jött alig vártam,hogy hazamenjünk a kórházból,és "megmutathassam" őt a bátyuskájának.Peti októberben született és csak karácsonykor vittük ki a temetőbe Szabikához.Féltem tőle,hogy esetleg Peti is sírni fog,vagy nyugtalan lesz,de hihetetlenül nyugodt volt.Ekkor volt 2-hónapos.Amíg mi gyertyát-mécsest gyújtottunk,Petikém a kis székében mosolyogva figyelt minket.Ott feküdt és mosolygott.Mi apáva összenéztünk és megbeszéltük,hogy biztosan tudja,hogy a bátyuskájánál vagyunk...
Azóta többször vittem már magammal és minden alkalommal nagyon nyugodt volt...